Támogasd a Hősöket, hogy küzdhessenek érted és értem.
Segítek!Miért segítsünk együtt a Hősöknek?
Hazánkat is elérte a koronavírus, mellyel az egészségügyi dolgozók próbálják felvenni a harcot. Ők azok, akik a beteg szeretteinket ellátják, meggyógyítják annak érdekében, hogy még hosszú éveket tölthessünk együtt. Mérhetetlenül hálásak vagyunk és ennek köszönhetően szeretnénk támogatni őket, hogy legalább az étkezésük megoldott legyen. Maradjunk otthon és segítsünk így együtt. Mutassuk meg mire is vagyunk képesek, hiszen ők is megteszik ezt értünk nap, mint nap!
Hogyan működik?
Támogatod a Hősöket.
Az értünk vívott küzdelem elismeréseként a helyi éttermek étellel támogatják hőseinket. Céljuk minden esetben az, hogy erőt, bátorítás és kitartást adjanak azoknak a hősöknek, akik értünk dolgoznak.
A Hősök rendelnek.
Hőseink a rendszeren keresztül látják, milyen felajánlás érkezett a kezdeményezésünkhöz csatlakozott éttermekből, majd ezután megrendelhetik azt az adott mennyiséget, amire szükségük van.
Szállítanak a Hősöknek.
Partnereink teljesítik a Hősök kéréseit és az igényelt mennyiséget leszállítják a megadott időben a megadott intézménybe.
Máshogy szeretnék segíteni!
Ebben az esetben vedd fel velünk a kapcsolatot, hiszen segíthetsz eszközökkel vagy akár más szolgáltatásokkal is.
Felajánlás